Az Yves Saint Laurent márkáról
Az 1936-ban született Yves élete idillien indult: már 8 évesen ruhát tervezett az édesanyjának, 18 évesen a Vouge közölte a divatrajzait, 21 évesen pedig sikerült visszarántania a lejtőről a csőd szélére sodródott Dior divatházat.
Ami ezután történt Yves egész életét beárnyékolta. 24 éves volt, amikor katonai szolgálatra hívták. Innen idegösszeroppanás miatt kellett távoznia, melyet gyógyszerekkel és elektrosokk-terápiával próbáltak kezelni.
Innentől kezdve egész életében csatázott a droggal, a divatház egyoldalúan szerződést bontott vele a hadikórházben töltött idő alatt. A kényszerű kezelést követően találkozott Pierre Bergé üzletemberrel, aki végül segített rajta. 1961-ben megnyitotta a saját cégét, és olyan újításokkal lépett piacra, mint a munkaruhából készült overall, a farmeranyag bevezetése a divatba vagy a női nadrágkosztüm.
Az YSL márka jelentős része később Pinault-Printemps-Redoute divattervező kezébe került, Yves csak a haute couture irányzattal foglalkozott, egészen 2002-es visszavonulásáig. Végül 2008-ban, Párizsban, súlyos betegen utolérte a halál.
Az YSL márka több, mint 90 parfümje közül számos vezeti a képzeletbeli ranglistákat. Az Opium-ot például Yves távol-keleti útja inspirálta. A parfüm gazdag, orientális aromája bármelyik hölgyet császárnővé varázsolja.
A Cinéma-t már a ’30-as évek Hollywoodja ihlette. Amarillisz és mandulavirág simul benne össze, reflektorfénybe vonva a viselőjét. Lágy, mégis figyelemfelkeltő illata kiváló hétköznapi parfümmé teszi azok számára, akik minden nap szeretnék érezni a luxus érintését.
Első férfi illat-reklámjaihoz Yves saját maga állt modellt, méghozzá meztelenül. Az YSL egyik legismertebb férfi illata a Jazz, amely igazi, pezsgő, feszültséggel teli parfüm. A keverék illatjegyei úgy bontakoznak ki a bőrön, mint a jazz dallamai, a parfümben levendula, muskátli, cédrus és fahéj taktusai keverednek.
A L’Homme már igazi klasszikus: diszkrét, mégis karakteres, összetevőkben bővelkedő férfi illat. A fás jegyek mellé kínai gyömbér, bazsalikom és ibolyalevél simul, tartós, bizalmat sugárzó elegyet alkotva.