Ügyfélszolgálat: +36 20 267 5125 (munkanapokon 9:00 és 17:00 között) Elérhetőség Kiszállítás GYIK
Fentisáv
Ingyen szállítás
min. 1 parfüm rendelése esetén
Fentisáv
Akár 40%-kal kedvezőbb ár
mint az offline bolti árak
Fentisáv
Eredeti parfümök
hivatalos forgalmazóktól

A Lacoste márkáról


René Lacoste mindent elért az életben, amit valaki csak megkívánhat. Az 1904-ben született teniszjátékos 20 éven át uralta a tabellákat és 7 egyéni Grand Slam győzelmet tudhatott magáénak. Az utókor mégis egy aligátor miatt emlékszik rá leginkább.

Lacoste-ot az amerikai sajtó nevezte el aligátornak, miután fogadást kötött a francia Davies kupa kapitányával. A fogadás tétje egy aligátorbőr táska volt, amit Lacoste meg is nyert, a rajongók pedig megszerették a különös becenevet.

Lacoste már 1926-ban egy krokodil emblémájával díszített pólóban lépett a pályára, de a sportmárka megszületésére 1933-ig kellett várni. Az André Gillier-vel közösen alapított cég ma már a sportos elegancia megtestesítője, de 2001 óta a divatház utcai ruhákat, hétköznapi kollekciókat is tervez.

A parfümök 1984 óta szerepelnek a Lacoste termékpalettáján. A ház eleinte a férfiakat részesítette előnyben, az aromás-fás Lacoste, és az őt követő fűszeres, mégis frissítő Eu de Sport is markáns férfi parfümök voltak.

Az illatok piacán végül a Lacoste Pour Homme hozta meg a nagy áttörést, 2002-ben, amikor a divatház kezdett elvonatkoztatni a sportos vonaltól. Pár a Pour Homme is frissítő és dinamikus, vaníliás-tömjénes, pézsmás illatával a legjobb kompromisszumot nyújtja azoknak, akik a sportpályán kívül, öltönyben is helyt kell, hogy álljanak a mindennapokban.

Az illat női párja, a Lacoste Pour Femme gyümölcsösebb és finomabban fűszerezett, de ettől még nem kevésbé dinamikus, mint férfi társa. Az ananász, a mandarin és a bergamott frissességet, a vetiver és a vanília pedig mélységet ad az illatnak.

Lacoste Essential a kifinomult ápoltság érzését kölcsönzi a viselőjének: ribizlis-citrusos aromájához enyhe rózsapúderes illat párosul, míg a szantál és a pacsuli elmélyültté teszi az összhatást.

Lacoste Touch of Pink laza és nőies megjelenést kölcsönöz a viselőjének. Kellemesen gyümölcsös illata vidámságot és lazaságot sugároz, a jázmin, a kardamom és a koriander viszont érett nőiességet ad a vidám kavalkádhoz.